Ha az emberiség történelmén végigtekintünk, keresve sem találunk olyan népet, melynél a test, de különösképpen a bőr ápolására, szépítésére vonatkozó adatokat ne találnánk. Így például a kendőző szerek használata is a legrégebbi történelmi időkbe nyúlik vissza. Az ókori népek könyveiben, mondáiban ezerféle vonatkozást találunk arra, hogy az arc, haj, szemöldök és szempillafestés általános szokás volt.
A római nő toalettjénél 3 rabszolganő segédkezett. Illatos púdereket használtak, fehér és vörös festéket por, vagy kenőcs formájában. A mandragórát az arcon lévő sebhelyek, forradások eltüntetésére használták. Megtaláljuk a paróka és a műszemöldök használatát is.
A 18. század ismét a természethez sodorta vissza a nőket, leszoknak a túlzott festésről, és tért hódít a tiszta víz kultusza. Az un. szépítőfürdők is divatba jönnek.
A 19. században fokozatosan száműzik a festékeket, az egyszerű mosakodást jobban ajánlják, többre becsülik.
A magyar kozmetikai ipar magán viseli az egyes korok jellemzőit, csak 1945 után indult meg Korunkban teljesen tudományos alapokra fektették a tapasztalati kozmetika művészetét, az orvostudományok, főleg a bőrgyógyászat haladásával, a kémia és a fizika fejlődésével lassan a mai magas nívójára kerül a kozmetika, mely különösen napjainkban rohamlépésben haladt és halad előre.
